2013 júliusában a Denver Botanic Gardens – amely intézmény nagy hagyományokkal rendelkezik az élvonalbeli építészeti megrendelések terén – felkért néhány kiválasztott irodát, hogy nyújtson be pályázatot egy „tudományos piramis” megépítésére. A koncepció célja volt, hogy az új épület kiállítóhelyet biztosítson az intézmény természetvédelmi és kutatási eredményei számára, és így felhívja a figyelmet a kert mint tudományos kutatóintézet szélesebb körű küldetésére.
A pályázati felhívásban szereplő átlátszó piramis megtervezésének feladatával szembesülve, a nyertes pályázatot benyújtó BURKETTDESIGN építészei a közeli hegygerincek csipkézett sziklaformációit eredményező geológiai folyamatokból merítettek ihletet. A szerkezet burkolatát hasonlóképpen egy biológiai metafora alapján alakították ki, így közel 500 darab sötétszürke, hatszögletű, méhsejtmintába rendezett Swisspearl panelt alkalmaztak, és harminc fotovoltaikus napkollektort, valamint több ablakot és tetőablakot helyeztek el.